Sardegna Tourism eloállította, és a felhasználok számára elérhetové tette ezt a tájékoztató és kereskedelmi web oldalt.

Sardegna Tourism copyright

A honlapon mind a megjelentetett szöveg, irattár, grafika, kép, stb. a szellemi tulajdonjog hatálya alá tartozik. Bármely termék, logo, név vagy cég, amely e honlapon szerepel a nemzeti és nemzetkozi tulajdonjog védelme alatt áll jelenlegi megjelenésük e honlapon csak és kizárólag a tulajdonosok beleegyezésével volt lehetséges. A honlapon megjelentett bármely dokumentumot, képet, és más elektronikus irattárat jogos megtekinteni, lemásolni, kinyomtatni és terjeszteni, feltéve, hogy az kizárólag személyes és nem kereskedelmi célra szolgál. Tehát kereskedelmi célból sem egészben sem részben tilos lemásolni,módosítani vagy értékesíteni.

Sardegna Tourism adatvédelem

A Sardegna Tourism arra biztosítja önt,hogy a postáról és elektronikus úton szerzett adatokat csak az adatvédelmi törvények betartásával használjuk,és harmadik személlyel nem közöljük.

A Sardegna Tourism honlap használata

A Sardegna Tourism nem teheto felelossé a honlap használatából adódó semmilyen természetu közvetlen vagy közvetett módon keletkezett károkért, valamint nem vállal felelosséget a honlaphoz való eredménytelen hozzáférés miatt valamint a honlap megjelenítésének eredménytelensége miatt és e honlap tartalmáért. A honlaphoz hozzáférés egy jelen link által a Sardegna Tourism -on egy a látogatóknak nyújtott szolgáltatás és a Sardegna Tourism nem teheto felelossé a honlapok tartalma által okozott esetleges károkért és nem szavatolhatja sem ezek minoségét, biztonságát sem pedig a használt rendszerekkel való összeférhetoségét.

Sardegna Tourism és az informatikai vírusok

Sardegna Tourism kijelenti hogy a Sardegna Tourism honlap folyamatosan ellenorizve van azért hogy az informatikai vírusok megtalálásra és eltávolításra kerüljenek mégis a vírusok nem észrevevése esetén nem vállal feleloséget az ezáltal okozott semmilyen természetu károkért.

Hasznos oldalak

Fényképek

Cala luna part szardinia
Cala luna part szardinia
Castelsardo szardinia
Castelsardo szardinia
Szardinia cimer
Szardinia cimer
Szardinia
Szardinia